Az ISIS-t senkinek nem kell bemutatni. Az, hogy a Balkánon jelen vannak, már egy ideje érezhető. Itt nem a naponta ezres-tízezres tömegekkel áthaladó, a menekültek között állítólag megbúvó terroristajelöltekre gondolok, hanem azokra a radikális iszlámista gócokra, amelyek a Balkán muzulmán vallású közösségeiben jöttek létre és működnek a mai napig. A poszt első részében a Bosznia-Hercegovina és Bulgária területein létrejött ilyen csoportosulásokról lesz szó, a folytatásban pedig Albániáról, Koszovóról és Macedóniáról (hellyel-közzel Szerbiáról is).

Bosznia-Hercegovina

A szalafista iszlám először a délszláv háború idején tűnt fel a volt Jugoszlávia területén. A boszniai háborúban jelent meg a magukat El-Mudžahidnek nevező, muzulmán vallású önkéntesekből álló alakulat, akik saját bevallásuk szerint az iszlámért és a muszlimokért harcoltak.

Az El-Mudžahid katonái és Alija Izetbegović, Bosznia-Hercegovina akkori elnöke a délszláv háború idején

(kép forrása: BIRN)

Közülük kitűnt egy Husein Bosnić nevű illető. Bosnić 1972-ben született a mai Bosznia-Hercegovina területén lévő Bužim városában. A szüleivel később, sok más honfitársához hasonlóan kivándorolt az akkori NSZK-ba és valószínűleg ott ismerkedett meg a szalafistákkal. 1992-ben az El-Mudžahiddel együtt visszatért Boszniába, majd a háború után ott is maradt és elkezdte kiépíteni a szalafista mozgalmat. Nagy csodálója volt Oszama bin-Ladennek, többször is mártírnak nevezte. Bosnić a híveivel ún. khutbah-okon, prédikációkon keresztül tartotta a kapcsolatot, ezeken át közvetítette a szélsőséges nézeteit. Eleinte az utcán prédikált, majd megpróbált mecsetekben is szónokolni, de egyikbe sem engedték be. Végül a Youtube-ra töltötte fel a khutbah-jait és ott terjesztette őket. 2014-ben az egyik ilyen prédikációjában arra buzdította a - főleg fiatalokból álló - híveit, hogy csatlakozzanak az ISIS-hez. Végül 2014 végén 15 másik szalafistával együtt letartóztatták terrorizmusra való felbujtásért és toborzásért. Bosnić a vádakat végig tagadta, még a Youtube-ra feltöltött videókkal kapcsolatban is tagadta, hogy bármi köze lenne hozzájuk. Végül 7 év börtönbüntetést kapott. A tárgyalást a legmagasabb szintű biztonsági előírások közepette tartották, a Bosnićot körülvevő rendőrök és biztonságiak szinte mind símaszkot viseltek.

Bosnić a letartóztatásakor (körülötte a bosnyák terrorelhárító részleg, a SIPA emberei)

(kép forrása: balkanblog.org)

Érdekesség, hogy míg a hivatalos muzulmán vallási központokból szabályosan kitagadták Bosnićot, addig kisebb, eldugottabb falvakban (pl. Velika Kladušában) úgy tekintettek rá, mint a legfőbb vallási autoritásra. A hívei olykor kilométereket utaztak, hogy láthassák-hallhassák. A legtöbb híve szegény, iskolázatlan fiatal volt.

A két héttel ezelőtti montenegrói parlamenti választások enyhén fogalmazva sem múltak el visszhang nélkül. Már ott lehetett sejteni, hogy nem lesz a dolog zökkenőmentes, amikor az ellenzék kijelentette, hogy nem ismerik el hivatalosnak a választások eredményét, utána közölték, hogy átmeneti kormányt alakítanak és szorgalmazni fogják újabb választások kiírását. Ezen kívül a választások előtti napon letartóztattak 20 szerb állampolgárt, köztük az egykori rendőrfőnök Bratislav Dikićet és azzal vádolták őket, hogy puccsot akartak előkészíteni, és el akarták rabolni Milo Đukanović miniszterelnököt.

Bratislav Dikić éhségsztrájkba kezdett a börtönben. Amikor kihirdették ellene a vádat, rosszul lett a tárgyalóteremben és el kellett őt szállítani egy podgoricai klinika sürgősségi osztályára. A kórházban folytatja az éhségsztrájkot, az ügyvédje szerint infúziót és gyógykezelést kap. Az ellene felhozott vád szerint Dikić egy Aleksandar Sinđelić nevű szerb állampolgárral nemzetközi (szerb és montenegrói) bűnszövetkezetet akart létrehozni, hogy befolyásolják a montenegrói törvényhozó és végrehajtó hatalmat. Kiszivárgott egy hangfelvétel is, amelyen állítólag Dikić az ügy más gyanúsítottjaival együtt szervezi a puccsot a választás napjára. Dikić ügyvédje viszont azt állítja, hogy neki senki sem adta át a kérdéses hangfelvételt, ezért nem tud nyilatkozni annak hitelességéről.

Bratislav Dikić montenegrói rendőrök gyűrűjében. Érdekesség, és ezt több forrás is jelezte, hogy sem Dikićre, sem a többi gyanúsítottra nem tettek bilincset

 (kép forrása: N1 Srbija)

Milo Đukanović montenegrói miniszterelnök a köztévének (RTCG) adott interjújában azt nyilatkozta, hogy szerinte Szerbiának és Montenegrónak együtt kellene működnie az ügyben, mert Szerbia területéről érkeztek olyan személyek, akik veszélyeztették Montenegró államot. A miniszterelnök burkoltan utalt arra, hogy Szerbia ezzel visszaélt az erőfölényével, továbbá arra is, hogy a szerbek sokkal többet tudnak erről a terrortámadásról, de valamiért visszatartják az információkat. Erre Ivica Dačić szerb külügyminiszter kijelentette, hogy a szerb államnak semmi köze sincs az akcióhoz, viszont Szerbiának is elemi érdeke, hogy pontot tegyenek az ügy végére. Jelezte, hogy ők már felvették a diplomáciai kapcsolatot a montenegrói féllel, de egyelőre ők sem tudnak többet annál, mint ami a médiában megjelent.

Október 16-án parlamenti választásokat tartottak Montenegróban. A nagy kérdés az volt, hogy sikerül-e 27 év (!!!) kormányzás után kimozdítani a hatalomból a politikai masztodonnak számító Szocialisták Demokrata Pártját (DPS) és leváltani az 1998 óta egyhuzamban miniszterelnöki poszton lévő Milo Đukanovićot.

A szóba jöhető pártok listája nem volt különösebben változatos. A legmasszívabb szavazóbázissal rendelkező DPS-en kívül még ott volt a szintén baloldali, de viszonylag jelentéktelen Szociáldemokrata Párt (SDP), amelynek a szerepe idáig leginkább az volt, hogy velük alakított koalíciót a DPS, bár az utóbbi egy-két évben erősen kritizálták Đukanovićékat az igazságügy reformja és a sajtószabadság miatt. A Demokratikus Front (DF) viszont egyértelműen orosz- és szerb-barát, nacionalista párt. Valójában nem is annyira párt, mint inkább koalíció, mely a két szerb párt, a NOVA és a PzP egyesüléséből jött létre. Több értelmiségi is csatlakozott hozzájuk, sőt, még Momir Bulatović is áttette ide a székhelyét a párt 2002-es megalakulásakor. A Ključ (Kulcs) szintén egy koalíció, melyet az URA civil szervezet, a liberális, Európa-párti DEMOS és az a Szocialista Néppárt hozott létre, amelyet a fent említett Momir Bulatović alapított. A Ključ kizárólag azért hozták létre az alapítók, hogy végre elmozdíthassák Đukanovićot és a DPS-t a hatalomból. A Demokratikus Montenegro (DCG), vagy ahogy röviden hívják őket, a Demokraták egy egészen új párt, tavaly alakult. A tagjai a Szocialista Néppártból váltak ki és alakítottak egy centrista pártot. A Pozitív Montenegro (PCG) egy kis, nemrég alakult (2012 július) liberális/jobbközép párt, ők elsősorban társadalmi és gazdasági problémákra koncentrálnak. Rajtuk kívül a nemzeti kisebbségek pártjai indultak még: a Bosnyák Párt (BS), a Horvát Civil Szervezdőés (HGI), valamint a három albán nemzetiségű párt, a Forca, az UDSH és az Albán Alternatív Párt uniója. A pártokról, kötődéseikről és esélyeikről a BIRN írt egy cikket (angol nyelven), valamint a Figyelőn is megjelent egy komolyabb elemzés.

Kampányplakátok az utcán: DPS, Szociáldemokrata Párt és Kljuć

(kép forrása: slobodnaevropa.org)

A trepčai bányakomplexum Koszovó északi, szerbek lakta részén, Mitrovica tartományban található. Elsősorban ólmot és cinket bányásznak itt, korábban ezüstöt, aranyat is termeltek ki, illetve kisebb mennyiségben közel 60 féle egyéb ércet. A kombinát 80-as években élte fénykorát, akkoriban több, mint 40 helyen folyt a kitermelés, illetve ezekhez egy sor további kohó és üzem tartozott. A komplexum fő része Mitrovicában volt, de a tárnák, folyosók átnyúltak a mai Szerbia, ill. Montenegro területére is. Akkoriban 23 000 ember dolgozott itt, majd a 80-as évek végén, 90-es évek elején több bányarészleget is bezártak. Összesen 7 maradt (a hozzájuk tartozó üzemekkel együtt), ahol jelenleg ólmot és cinket termelnek ki. A komplexum három nagy részre van osztva, a szerbek lakta területen lévő Északira, a Leposavić mellett található Középsőre, és az albánok lakta területen lévő Délire.

Trepča

(kép forrása: ekonomskevesti.com)

2015 januárjában a koszovói kormány államosítani akarta a bányát, elsősorban azért, mert a komplexum teljesen eladósodott, másrészt azért, mert a Koszovói Privatizációs Ügynökség (KPA) semmilyen tervet nem tudott felmutatni a bánya jövőjét illetően. Az államosításra vonatkozó törvényjavaslatot végül a szerb kormány nyomásának engedve visszavonták. Ennek híre viszont utcai zavargásokhoz vezetett Prištinában, illetve más nagyobb városokban (Lipljan, Ferizaj, Gjilan, stb.). A feldühödött tömeg követelte, hogy a kormány azonnal vegye állami kézbe a bányát; a tüntetők megrongálták a parlament épületét, végül összecsaptak a rendőrökkel. Többen megsérültek, köztük rendőrök is.

A tüntetők kövekkel dobálták a rendőröket

Legalább egy rendőrautót fel is gyújtottak

...vagy éppen Molotov-koktéllal dobták meg őket

(képek forrása: BBC)

Október 2-án helyhatósági választásokat tartottak Bosznia-Hercegovinában. Különösebben nagy földindulás nem történt: a szerb entitás területén a Milorad Dodik vezette, szeparatista SNSD nyert a legtöbb helyen, míg a bosnyák-horvát föderációban a Bakir Izetbegović-féle konzervatív, muzulmán Demokratikus Akciópárt (SDA) aratta a legtöbb győzelmet.

A választások előtt a BIRN nyomozásba kezdett a jelöltekről. Egészen döbbenetes számokat közöltek: legalább 50 polgármester-jelöltről derült ki, hogy valamilyen igazságügyi eljárás volt vagy épp van ellenük folyamatban. Az ellenük felhozott vádak egészen széles skálán mozognak, korrupciótól a háborús bűnökig. De volt, akit pénzmosás vagy nemi erőszak vádjával állítottak bíróság elé. Bosznia-Hercegovinában egyébként nem számít kizáró oknak az, ha valaki ellen korábban bírósági eljárás folyt, de még a börtönbüntetés sem baj. Egyetlen kitétel van: a jelölt akkor nem indulhat helyhatósági választáson, amennyiben a Hágai Nemzetközi Bíróság folytat eljárást ellene.

A fenti, nem éppen tiszta múltú jelöltek között egyértelműen a 77 éves Fikret Abdić a legfurcsább. Szülővárosában, Velika Kladušában indult a polgármesteri székért a Munkáspárt jelöltjeként. A bosnyák etnikumú, muzulmán vallású Abdić még 1993-ban, a boszniai háború idején megalapította a rövid életű, szeparatista Nyugat-Boszniai Köztársaságot. Ennek területén az embereivel létrehoztak egy hadifogolytábort és ott a bosnyák hadsereg katonáit tartották fogva, ill. követtek el ellenük háborús bűnöket. Abdićot végül Horvátország ítélte el 2005-ben 15 évre. Ebből 10 évet ült, 2012-ben szabadult. A szülővárosában kifejezetten népszerűnek számít.

Fikret Abdić a támogatói gyűrűjében

(kép forrása: kurir.rs)

Zoran Božinovski macedón oknyomozó újságíró. A macedón ügyészség 2013-ban ellene és 17 másik személy ellen eljárássorozatot indított "Kém" (Špion) fedőnévvel. Božinovski mellett egykori és jelenlegi polgári és katonai hírszerzőket, egykori rendőrtiszteket, a pénzmosásellenes bizottság egykori vezetőjét és a macedón parlament szóvivőjének egykori kabinetfőnökét is letartóztatták. A vád mindegyikük ellen ugyanaz: kémkedés, bűnszövetségben való részvétel és zsarolás. A kérdés csak az, hogyan kerül ezek közé a magas rangú köztisztviselők közé egy újságíró.

Božinovski a Burevesnik.org (azóta megszűnt) internetes portál szerkesztője volt, amit a macedón WikiLeaks-nek is hívtak. Az újságíró ezen a portálon közölt információkat a Nikola Gruevski akkori miniszterelnök és pártja, a Macedón Nemzeti Egység Demokrata Pártja (VMRO-DPMNE) különböző hivatali visszaéléseiről és bűncselekményekben való részvételeiről. Amikor 2013-ban, nyilvánvaló politikai szándékkal eljárás indult ellene, Božinovski Szerbiába szökött, onnan folytatta az oknyomozást és a kormány piszkos ügyeinek a szivárogtatását.

Zoran Božinovski

(kép forrása: BIRN)

Az előző blogposztban volt szó a népszavazás előzményeiről, a nemzetközi nyomásról, illetve arról, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik mindezek ellenére meg akarja tartani a referendumot. Meg is tartották, szeptember 25-én, és sikerült vele komoly feszültséget kelteni a térségben.

Még a népszavazás előtt megszólalt az egykori háborús veterán Sefer Halilović és kijelentette, hogy ez nem az entitás nemzeti ünnepéről fog szólni, hanem ez egy főpróba egy esetleges ezután következő referendumhoz, ami már arról fog szólni, hogy a Köztársaság kiválik Bosznia-Hercegovinából. Amennyiben pedig ez így is fog történni, úgy az erőszakot fog vonni maga után, ennek pedig a végső folyománya az lesz, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság el fog tűnni a térképről. Belgrád azonnal reagált Halilović kijelentésére, közölték, hogy nyílt háborús uszításnak veszik az egykori tábornok szavait. Ivica Dačić szerb védelmi miniszter még azt is hozzátette: Halilović megnyilvánulása azt tükrözi, hogy Bosznia-Hercegovinában még mindig vannak háborús tervek.

Sefer Halilović

(kép forrása: blic.rs)

Enver Kazaz bosnyák történészprofesszor szerint azonban Szerbia túlreagálta Halilović szavait. Halilović marginális figura az ottani közéletben: van ugyan egy viszonylag jelentéktelen pártja, a Bosznia-Hercegovinai Hazafias Párt (BPS), akik a legutóbbi választáskor egyetlen képviselőt tudtak delegálni a szarajevói parlamentbe. A professzor szerint ebből annyi tanulságot lehet levonni, hogy a régió politikai stabilitása valójában mennyire törékeny és mennyire képtelenek arra, hogy fenntartsák a békét és a demokratikus értékeket.

Szeptember 25-én népszavazást akartak tartani a Boszniai Szerb Köztársaságban arról, hogy január 9-ét hivatalosan is a Köztársaság nemzeti ünnepének nyilvánítsák-e. A kezdeményezés Milorad Dodiktól, a Köztársaság jelenlegi elnökétől származik, aki egyúttal a kormányzó baloldali, szeparatista Független Szociáldemokraták Szervezete (SNSD) pártjának elnöke.

Bosznia-Hercegovina térképe, pirossal a Boszniai Szerb Köztársaság területe

(kép forrása: Wikipedia)

Bosznia-Hercegovina hivatalos nemzeti ünnepe november 21., a Daytoni Békeszerződés aláírásának a napja. (A békeszerződésről egy informatív, részletes posztot lehet olvasni a Balkáni mozaik blogon.) A Boszniai Szerb Köztársaságban viszont ragaszkodnak a saját nemzeti ünnephez, annyira, hogy január 9-ét már 1992. óta (nem hivatalos) ünnepnapként tartják számon. Ez a nap egyúttal Szent István vértanú ünnepe is. A probléma pedig pontosan ez, nevezetesen az, hogy január 9. pravoszláv vallási ünnep is, és a Köztársaság területén élő, nem szerb (bosnyák, horvát) nemzeti kisebbségek kirekesztve érzik magukat.

A poszt előző részét itt olvashatjátok.

2004-ben jött a "márciusi pogrom". Ez volt a legsúlyosabb incidens a koszovói háború óta. Kb. 50 000 albán vett benne részt, megtámadták a még Koszovóban maradt szerbeket, elüldözték őket az otthonaikból, a templomaikat és temetőiket pedig módszeresen lerombolták, felgyújtották, megszentségetelenítették.

A kiváltó ok - állítólag - az volt, hogy 2004. március 16-án három albán nemzetiségű gyerek az Ibar folyóba fulladt az egyik szerb közösség közelében Kosovska Mitrovica területén. Egyesek tudni vélték, hogy a szerb közösség tagjai üldözték őket, úgy fulladtak a folyóba. Bizonyíték nem volt, és azóta sincs. Az egyetlen, amire ezt a vádat alapozták, a negyedik, túlélő gyerek által előadott történet volt, bár az ottani ENSZ-békefenntartók vezetője szerint a helyi albánok vették rá a gyereket, hogy adja elő ezt a mesét. Az ő állítását erősíti két másik gyerek elbeszélése is, akik szintén ott voltak a folyónál, és akiknek a története több helyen eltér a túlélő fiú által előadott sztoritól. Mindenesetre az ENSZ erői semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy a szerb közösség tagjai bármiben is felelősek lennének a gyerekek haláláért. Az albánoknak viszont már a gyanú is elég volt. Először tömegdemonstrációkat tartottak. Egy hídnál gyülekeztek, ami az Ibar túlsó partján lévő, szerbek lakta területre vezetett. A híd túloldalán a szerbek gyülekeztek, hogy az albánok ne tudjanak átjutni a területükre. A KFOR blokádot épített a hídra, könnygázzal és gumilövedékekkel igyekezett oszlatni a feldühödött tömeget. A be nem szolgáltatott fegyverek viszont mind a két oldalon előkerültek. Az eredmény: 8 halott, legalább 300 sebesült, közülük 8 ENSZ-békefenntartó.

(kép forrása: pravoslavie.ru)